Reklámfilm



Az autósokat érintő változások PDF Nyomtatás E-mail

A kormány november végén fogadta el a KRESZ módosítását. 2010. január elsejével több mint 60 ponton változnak a közúti közlekedés szabályai. A módosítás alapvető célja a védtelen közlekedők, gyalogosok és kerékpárosok védelme. A közlekedési minisztérium háromrészes sorozatban tekinti át a fontosabb változásokat. Az első közlemény az autósokat érintő újdonságokat összegzi.

 A módosítás pontosítja a rendszámhasználat szabályait. A KRESZ eddig csupán azt írta elő, hogy a járműnek rendelkeznie kell hatósági jelzéssel.  A továbbiakban kimondja azt is, hogy a rendszámot jól látható helyen és módon kell a járművön elhelyezni, meglétét és állapotát indulás előtt ellenőrizni kell. A módosítást az érintett hatóságok kezdeményezték a rendszám nélküli közlekedés visszaszorítása érdekében. Az azonosíthatóság szabálykövető magatartásra készteti a járművek vezetőit. Így az ellenőrizhetőség mellett a hatósági jelzés a biztonságos közlekedés alapfeltételeit is garantálja. A rendszám és közterület-használati engedély nélkül mellékutakon tárolt járműveket a korábbi 30 helyett már 10 nap után elszállíthatják a tulajdonos költségére.

3500 kg megengedett össztömegig egységesülnek a sebességhatárok. Korábban a 2500 kg fölötti járművekre már alacsonyabb sebességhatárok (80-70-50) vonatkoztak. A módosítással 3500 kg-ig a 130-110-90-50 sebességkorlátozás érvényes. Az ekkora járművek konstrukciós sajátosságai, teljesítménymutatói már megegyeznek, így a különbségtétel a továbbiakban nem indokolt. Az egységesítés csökkenti a sebességkülönbség okozta forgalmi kockázatokat (balesetveszély, megnehezedő előzés).

 Megszűnik a számszerűsített sebességkorlátozás a vasúti átjárókban. A lakott területen legfeljebb 30, lakott területen kívül legfeljebb 40 km/órában rögzített legnagyobb sebességet általánosabb megfogalmazás váltja fel. A jogszabály ezen túl fokozott óvatosságra figyelmezteti az autósokat. Ahol a pontos sebességkorlátozás változatlanul szükséges (pl. nehezen belátható vasúti kereszteződésekben), ott ez tábla kihelyezésével megoldható.

 A módosítás pontosítja a leállósáv használatának szabályait. Tételesen rögzíti azokat a kivételes eseteket, amelyekben egy jármű a leállósávon haladhat, megállhat vagy várakozhat. Ilyen pl. a műszaki meghibásodás vagy mentés, forgalomellenőrzés, útfenntartás vagy úttisztítás. A leállósávot a használatára jogosultaknak is a lehető legkorábban el kell hagyniuk. A pontosítás a szabálytalan leállósáv használat visszaszorítását célozza.

 Új táblák A „Környezetvédelmi övezet (zóna)” jelzés alkalmazásával a sűrűn lakott területeken korlátozható a környezetet szennyező gépjárművek közlekedése. Az Európában számos helyen alkalmazott „Torlódás” táblával a ráfutásos balesetek előzhetők meg a nagy forgalmú utakon, autópályákon és ezek városi bevezető szakaszain. Utóbbit változtatható jelzésképű táblán megjelenítve a valós forgalmi helyzetnek megfelelően késztetheti lassításra, az útvonal megváltoztatására, letérésre az autósokat. A különböző fényviszonyok és időjárási körülmények között egyaránt jól látható információs táblák széles körű elterjedése érdekében rögzít a KRESZ-módosítás új szabályokat, feltételeket alkalmazásukkal kapcsolatban.